Völgybeszámoló 2012/1, avagy jobb későn...

... mint soha, ugyebár, másrészt az élmény nem múlandó, hanem - mint a legjobb borokat - megérleli őket az idő.

Idén július 27. és augusztus 5. között került megrendezésre a 22. Művészetek Völgye Kapolcson (bizonyos programok Dörögdön, Petenden és talán még Apátiban is voltak), amiből én július 27. és 31. között vettem ki a részem. Ennyi szinte már sok is a száraz tényekből, nézzünk inkább pár hangulatfotót! :)

Sátorhelyzet az első reggelen

Csendes patakpart délelőtt

Színességek

Vásárfiák

Ez a szépség sajnos nem volt eladó :)

Gondolkoztam azon, amit a fesztivál előtt felvetettem: hogy vajon mi az a különleges dolog, ami évről évre visszahúz, és ami miatt nem csak én, hanem sok ismerős és ismeretlen is csillogó szemekkel beszél a Művészetek Völgyéről, mikor szóba kerül.

Emlékszem, első alkalommal olyan volt az egész, mintha egy másik világba cseppentem volna. Vagy egy álomvilágba. Az emberek lazák voltak és kedvesek, segítettek egymásnak sátrat verni vagy vizet engedni az utcai csapról. Stoppoltunk, felvettek, és közben elbeszélgettünk a kocsiban szóló zenéről. Kérdezték, tudunk-e sátorhelyet, tudtunk, lepakoltak, egy óra múlva együtt mentünk a koncertre. Reggel megszólított egy középkorú nő, és három perc múlva már irodalomról trécseltünk. Az esti csigabuszos hangulat közös éneklésbe torkollott, valakinél talán még gitár is volt. Egy idegen rám mosolygott szembejövet. Egy gyerkőc csillogó szemekkel nézett fel rám. 

Az én világom akkoriban nem ilyen volt. Voltak barátaim, haverjaim, ismerőseim, családom, rokonaim, és rajtuk kívül az "idegenek", a semmi-közöm-hozzá embermassza. Azt hiszem, ott és akkor éreztem rá először arra, hogy mindannyiónkban van valami közös, bennünket embereket összeköt egymással valami fura és csodás dolog. Már ha nyitottak vagyunk rá. Így az ismeretlen is "ismerős" lesz egy perc alatt, pedig lehet, hogy csak annyi a szerepe az életemben, hogy tartja a csapot, amíg megtöltöm a kulacsomat. 

Azóta is változatlan a fesztivál hangulata: veszem a kis bögrémet, leslattyogok a kedvenc rétesárusomhoz, aki megtölti forró kávéval, és feltankolom a reggeli meggyes, káposztás, minden nap más, kézzel húzott házi rétest. A szomszédunkban ugyanaz a helyes kis család sátrazik, amelyik tavaly is. Este gyertyafényt varázsolnak a kerti padokra az almafák alá, dorombon játszanak, elkísérem fogat mosni a kislányukat, teával kínálnak, latolgatjuk, hogy mennyi az esélye egy kiadós zuhénak - aztán valószínűleg megint egész évben nem hallunk egymásról. "Vadidegenek" bográcsos lecsópartyra hívnak, amit abból az okból tartanak, hogy túl soknak ítélték két emberre a paprikakészletüket. Éjszaka bekuporodunk az éneklő-gitározó fiatalok mellé, és csak csendben hallgatjuk őket. Mezítláb táncolunk a vizes fűben, majd a másnap reggeli napfényben a Palya-udvaron. És még ezer más apróság, amihez semmi másra nincs szükség, csak annyira, hogy érdekeljen, kit sodor két méteres körzetedbe a szél, és merj igent mondani a spontán eléd szökkenő új, a megszokottól eltérő élményekre.

Így az idei Völgy nekem az emberekről és a kapcsolódásokról szólt. Na meg a zenéről, táncról és világmegváltó nagy beszélgetésekről.

Bor behűtése fesztivál-módra ;)

Vásári forgatag

Egyik kedvenc helyem: a Malom-sziget

Patakparti ejtőzés...

... opcionálisan alvással kombinálva

Valaki - akinek szintén csillogott a szeme, míg a Völgyben volt - azt mondta nekem, hogy fantasztikus ez a hangulat, a közvetlenség, a nyitottság, a vidámság - de kár, hogy haza kell menni, és kár, hogy az év hátralevő részében nem lehet így élni, a megszokott környezetében a többi ember sem ilyen. Nos, az elmúlt néhány évem tapasztalata alapján jelentem, lehet, és nem egy, nem két ember meg is teszi. Lehet egész évben fesztivál, csak annyi kell hozzá, amit már írtam: nyitottság, közvetlenség, vidámság, lazaság ... és egy csipetnyi varázslat :)

Szóval: hajrá! ;)

---
Ha tetszett, kattanj rá a Facebookra is! ;)