A Grandpierre Attila által vezetett zenekar eleinte Vágtázó Halottkémek néven futott, a Vágtázó Csodaszarvas (bulizó kamaszok körében is méltán népszerű -
recept itt) nevet 2005-ben vette fel a formáció. De hallhatunk a "Grandpierre-féle" jelenségről Vágtázó Életerő néven is.
Hallgattam és szerettem már egy ideje, amit művelnek, de igazán szimpatikussá azután vált a dolog, hogy megnéztem a zenekar vezetőjéről szóló m1-es
Valaki-adást. Ajánlom, érdemes rászánni azt a fél órát!
Ez nem a
"beteszek valamit, hadd zörögjön"- kategória, és még csak nem is a Petőfi rádió által szorgalmazott
zene tanuláshoz, munkához, utazáshoz, fejenálláshoz, wc-pucoláshoz műfaja. Nem az a típusú muzsika, amit mellesleg dudorászol - ha engeded, a fülednél és az agyadnál sokkal mélyebb rétegeket képes megérinteni. Az első ilyen élményem a zene területén a magyar és cigány népzenék felfedezése volt, ami olyan, mintha az ember lelkét simogatná-rezgetné, a szövegek sem az agynak, sokkal inkább a léleknek szólnak. A Vágtázó Csodaszarvas által is képviselt ősi muzsika hatását úgy tudnám megfogni, hogy a lélektől lépj beljebb (feljebb?) még kettőt - körülbelül ott mozog, hat, rezeg. De Grandpierre Attila sokkal jobban összefoglalja nálam a lényeget a
vele készült interjúban.
Számomra nem fontos, hogy halottkém, csodaszarvas vagy életerő, a lényeg az, hogy ami "vágtázó"-val kezdődik, annak valószínűleg a vége sem lesz rossz :) Remélhetőleg így lesz ez most szombaton (október 6.) is, bár Paulinyi Tamással kezdődik, és a végén következik a vágtázás a
Dürer Kertben. Ilyenkor jó volna csak úgy "leszaladni" az esti koncertre a többórás oda- és visszaút, egyeztetés, szállás- és program át-és-meg-szervezés helyett, bár az ő koncertjükért ezt is szívesen vállalnám. De mivel erre a hétvégére már befutott egy hasonlóan jó program, ráadásul helyben, ezért most csak az ajánlás az osztályrészem, a beszámolót majd megírja valaki más. :)
És ha az én lelkesedésem még nem lenne elég, hallgassátok az övékét is:
---
Ha tetszett, kattanj rá a Facebookra is! ;)
