2012. október 31., szerda

Halloween - horrormentesen!


Halloween, Mindenszentek, Halottak napja - annyira keverednek ezek a kifejezések az emberek fejében (az enyémben biztosan), hogy inkább megnéztem a Wikipédián, melyiken pontosan mit kell érteni, mielőtt valami marhaságot írnék. Szóval kéremszépen, október 31-e Halloween (all hallow's evening - minden-szentek-éje), november 1. lenne Mindenszentek napja, november 2. pedig a Halottak napja, amit elegáns mozdulattal dátumilag egybe szoktunk rántani az összes többivel. 






Ez lett volna a közérdekű közlemény, vagy amúgy South Parkosan: "Ma is tanultunk valamit."

Míg a világ egy részén szellemnek, zombinak, boszorkánynak öltözött gyerekek és gyermeklelkűek futkoznak, vannak, akik inkább gyertyát gyújtanak a temetőben, és halott szeretteikre emlékeznek. Megint mások hevesen érvelnek az ellen, vagy mellett, hogy például Magyarországon mennyire van létjogosultsága az angolszász hagyományok átvételének, aki pénzt tud belőle csinálni, az pedig természetesen vigyorogva lovagol a divathullámon.

Akár a szellemek és töklámpások, akár a temető felől közelítem, a dolognak egy a lényege: az elmúláshoz, a halálhoz, halottainkhoz fűződő viszonyunk. A természetet figyelve is ezt látjuk az őszben: a levelek (és a nyári legyek) hullását, a hideget, a sötétséget, az összehúzódást.

No de elég a filozofikus mélységekből - aki szeretne jobban elmélyülni, annak ezt az írást ajánlom
Szóval mit is lehet ebben a hidegben és sötétben csinálni a kötelező, vagy magunk választotta körök végeztével? Például bevackolódni a kanapéra, és megnézni egy jó filmet!

Ilyenkor reneszánszukat élik a horrorok, de mit tegyen az ember lánya, ha már a Horrorra akadva is kiváltja belőle a "percenként a hátam mögé kell néznem"-reflexet, és a "ne hagyj egyedül a sötétben"-szólamot? Szerencsére a halloweeni hangulattal feltöltekezhetünk más műfajokból is, erre hoztam pár tippet:

A morbid vígjáték

Addams Family (1991, 1993)

Hiába kutattam az emlékezetemben, nem találtam filmet, ami a dilinyós galád család történeténél viccesebben, morbidabban, őrültebben és ezek ellenére ijesztgetéstől és hatásvadászattól teljesen mentesen hozná a "halálközeli élményt". Épp ez adja a történet nyakatekert humorát: Addamsék számára a temető nyújtja a legszebb kilátást, a túlvilág lényei kedves ismerőseik, a levesbe nem légy hanem levágott ujj kotyvasztódik, az ötórai tea idején brutális kínzási módszerekről csevegnek, és a cipőboltban is spanyolcsizmát vennének. Ezen kívül teljesen ugyanolyanok, mint más, "normális" emberek. Nálam abszolút a kult-kategória befutói a filmek.


Beetlejuice - Kísértethistória (1988)

Ha Halloween, szellemek és morbid dolgok, akkor Tim Burtonnek helye van a listán! A Nightmare before Christmas nálam karácsonyi klasszikus, de a kicsit régi-kicsit retró Beetlejuice nagyon passzol a szellemes hangulathoz. Avagy kit hívsz, ha azt veszed észre, hogy kedves házastársaddal karöltve meghaltál, és a házad egy rendkívül ellenszenves család martalékává válik? Ki ne mondd harmadszorra is!!



Drakula halott és élvezi (1995)

Leslie Nielsen. Kell ennél többet mondani? Tudjuk, hogy tömény ökörségen kívül másra nem nagyon lehet számítani tőle. A kissé már berozsdásodott Dracula gróf előmászik a koporsóból, és minden régi klisét bevetve próbál rémisztőnek tűnni. Nem biztos, hogy ez a legsikerültebb filmje, de most komolyan, vámpíros komédia Leslie Nielsennel? Legalább egyszer látni kell!




A komolyabb merítés


Hatodik érzék (1999)

Nem hiszem, hogy bárkinek be kell mutatnom a filmet - aki látta, az tudja, aki nem látta, nos, az nézze meg, de sokat ne olvasgasson utána, mert fokozott a spoilerveszély. Lényeg, hogy a szellemeket látó kisfiút elviszik a pszichológus doktorbácsihoz kezelésre, de a történet előrehaladtával a doki is egyre inkább belebonyolódik az élők és holtak világának rejtélyeibe. Az ötlet és a történet bármennyire is jó, a film sajnos jócskán operál a gyenge idegrendszert tépázó hatásvadász kamerakezeléssel, vágásokkal, zenékkel, miegyébbel, így a félősök mindenképp erősítéssel nézzék!


Más világ (2001)

Avagy amikor Nicole Kidmant még jobban ismertük a filmjeiről, mint a pókerarcáról. Misztikus thriller egy rejtélyes családról, akik félhomályban élnek. Az élők és holtak világa pedig - meglepő módon - néha összekeveredik... Nagyon rég láttam, de emlékszem, hogy nagyon megérte. Szintén ajánlott keríteni valakit, akibe a rázósabb részeknél kapaszkodni lehet! :)



Az Álmosvölgy legendája (1999)

Már megint Tim Burton, ezúttal Johnny Deppel. A furabogár nyomozó egy kis faluba érkezik, hogy modern eszközeivel és tudományos igényességével tárja fel egy gyilkosságsorozat körülményeit, és kapja el a tettest, de arra nem számít, hogy ezúttal befuccsolni látszik a merő materializmus. Burtonre jellemző csodálatos látványt kapunk, ha levesszük a hangot és csak nyálcsorogva bámuljuk a képet, már akkor is egyedülálló élményben lesz részünk.


Interjú a vámpírral (1994)

Ha a komolyabb kategóriából is mondani kell egy vámpírosat, akkor az nyilván nem a Twilight lesz, hanem az egyik nagy klasszikus, az Interjú a vámpírral. Kell hozzá türelem, mert hosszú is, meg néha vontatott is az újságírói faggatózás, de ha rászánjuk az időt, képes teljesen beszippantani a sztori.




És a kakukktojás


A Herceg haladéka (2006)

És íme egy magyar versenyző, akit egyszer nagyon rég láttam, és már csak arra emlékszem, hogy az alapötlet nagyon tetszett: a semmilyen életet élő, öregedő modellnek azt az alkut ajánlja a pokol hercege, hogy nem kell meghalnia a szíve felé tartó pisztolygolyó miatt, ha egy percben meg tud győzni valakit, hogy vállalja át sorsát, és haljon meg helyette. Vajon sikerült jó filmet kihozni a jó ötletből? Na ez az, ami már nem rémlik, úgyhogy még az is lehet, hogy nem, de valamiért eszembe jutott...



Ti milyen néznivalót ajánlanátok a hozzám hasonló gyenge idegzetűeknek (vagy épp nekem)? Ismertek jó halálos-szellemes, vicces, vagy elgondolkoztató, de semmiképp sem halálra (hehe) rémisztő filmeket? Magyart, retrót, újat, töklámpásosat...? Írjátok meg!


---
Ha tetszett, kattanj rá a Facebookra is! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése