2012. december 1., szombat

Szubjektív - Le premier jour du reste de ta vie / Hátralévő életed első napja



  • Gyártási év: 2008
  • Rendező: Rémi Bezancon
  • Műfaj: dráma
  • Amiért rajongunk: az egész, és még ráadásul Raphael Duval / Marc-André Grondin





Születés, gyerekkor, szülők, testvérek, játékok, kamaszkor, szerelmek, csalódások, bulik, lázadás, elköltözés, összeköltözés, önállósodás, felnőttkor, tragédiák, boldogság, szomorúság, házasság, gyerekek, konfliktusok, megoldások, öregkor, betegségek, balesetek, gyógyulások, visszaesések, unokák, örömök, bánatok, halál, születés... és így tovább.


Itt gyakorlatilag ki is tehetném a pontot, erről szól a film. Az életről - és olyan pontosan, olyan valóságosan, olyan húsbavágóan és mégis könnyedén, amilyet még nem láttam. Nincs tanulság, nincs moralizálás, nincsenek "jó" és "rossz" szereplők vagy történések, ahogy az életben sem feketék vagy fehérek a dolgok. Nem indulunk sehonnan, és a végére nem jutunk sehová, mégis egy csodálatos, majdnem két órás utazáson vehetünk részt.

Apja-lánya :)
A Duval család életébe kapcsolódunk be, és követünk végig életük tizenkét évéből öt jelentős pillanatot. Az első rögtön szeretett, öreg kutyájuk eltemetése, és a legnagyobb gyerek kirepülése a családi fészekből. A pillanatok tükrében összefüggésekbe, sorsokba, lelkekbe leshetünk be: láthatjuk, hogy öröklődnek generációról-generációra a viselkedésminták, miközben azt is érezzük, ahogy mindenki csak a tőle telhető legjobbat teszi, és boldogulni igyekszik a saját problémái és kusza érzései közt - vagy azok dacára. Láthatjuk, ahogy az apa életére rányomta bélyegét az ő apja személyisége, és ahogyan ez hat a saját gyerekeivel való viszonyára. Hogy az anya kései lázadása hogy esik egybe kamaszlányáéval. Hogy bár a vér, a rendszeres találkozások vagy az egy légtérben élés összeköt, mégis, valójában mennyire ismerik egymást egy család tagjai. Saját háborúink forgatagában megérthetjük-e a másikat, akarjuk-e egyáltalán megérteni? Felismerjük-e benne önmagunkat, és tudunk-e felé őszinte kíváncsisággal, az elfogadás szándékával fordulni, vagy maradnak a begyakorolt szerepek és az ítélkezés? A nagyapa csak "kötelező vasárnapi program", az anya csak "az öregedésbe beletörődni képtelen, szomorú bohóc", a lány csak egy "lázadó, őrült kamasz"? Vagy kíváncsiak vagyunk mögöttük az emberre is? Érdekel a másik története, hogy vajon mi vitte odáig, ahova jutott?


Ez lenne a hosszúcímű - ismét francia - mozi: egy megható de nem csöpögős, különleges, mosolyos-könnyes történet, zavaró klisék és hatásvadászat nélkül, amit nem érdemes kihagyni!

Ez már csak ilyen... :)

És hogy mi a film vége? Mindegy is, hiszen minden vég egy új kezdet. Ez egy olyan történet, amit a végtelenségig lehetne mesélni, és még akkor sem lenne unalmas - csakúgy, mint az élet maga.

Ezt figyeld: LÉG-GITÁR-VERSENY!!!

Egy kommentben azt olvastam, Bert Hellinger biztosan mosolyog, ha látja. Szerintem is. :)

Bocs, ezt a fangirl-énem nem tudta kihagyni *.*

---
Ha tetszett, kattanj rá a Facebookra is! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése